2012. január 23.

In Pieces - Prológus

Sziasztok!
No, Freeb barátnőmnek hála elkészült az új fejléc. Én körülbelül két percig levegőt sem vettem, mikor megláttam. Fantasztikus. Ahogyan kedves Házisárkány szokta mondani, "kibaszott zseni"! Hát innen is köszönöm neki a szép munkát! :)
Amint látjátok, megjött a második rész, a második nagy egység, vagy ha így jobban tetszik, a második könyv, ami az In Pieces nevet kapta. A leírás is bővült a bal felső sarokban. Annyit elöljáróban elmondok, hogy ez egy sokkal nagyobb rész, mint az előző volt, ha azt nézzük, hogy az első könyv kicsivel több, mint egy évet mesélt el, az In Pieces pedig kereken 4 évet fog!
De nem is húzom az időt, olvassátok a prológust, ami most is, ahogyan az előző esetében, az In Pieces utolsó fejezetének legvégéből lett kiragadva.

Prológus: In Pieces


„Szorosan öleltem magamhoz, beletúrtam a barna tincsekbe, s igyekeztem nem összesírni a vállán a sötétkék inget, amit viselt. Pokolian nehéz volt annyi minden után, amit ketten átéltünk, amennyi időt együtt töltöttünk, most véget vetünk ennek. Nem én, nem ő, hanem mi. Kicsit – mit kicsit, nagyon – deja vu érzésem volt. Már kettő olyan elváláson túl voltam, amikből úgy éreztem, sosem fogok felépülni. Most is fojtogatott az érzés, hogy nélküle nem fog menni. Miért? Mert belé tényleg, igazán szerelmes voltam. Vagyis vagyok. Mégis tudom, hogy a szívem nem teljesen az övé. És ez megöl lassan mindkettőnket. Mert tudom, hogy őt is, bár sosem mondaná.

- Tudod, hogy szeretlek, ugye? – eltávolodott tőlem, és a szemembe nézett. A tekintete mindenkiénél tisztább és őszintébb volt. Nem hiába szerettem őt annyira.
- Tudod, hogy én is szeretlek, ugye? – kérdeztem vissza kétségbe esetten felnevetve. – Biztos, hogy ez jó ötlet? – kaptam az alkalmon, hogy talán visszacsinálhatnám az egészet. Persze legbelül tudtam, hogy úgysem lehetséges. Amit ő elhatároz, az úgy is lesz, és én… én nem is tudom… - Én szeretlek, nem akarlak bántani, és talán…
- Léni! - mindig olyan lágyan szólított meg, ahogyan most is. Legszívesebben pofonvertem volna magam, amiért képtelen vagyok a teljes szerelmemet neki adni. – Nem lehetsz mindig te az áldozat. Egyszer végre neked is bántanod kell valakit!
- De téged? – lehajtottam a fejemet, mert idiótán viselkedtem, tudtam én is. Önző voltam.
- Hé, semmi baj, jól leszek! Két hét múlva pedig találkozunk, igaz? – meg sem várva a válaszomat, ami amúgy egy kurva gyors helyeslés lett volna, magához húzott és újra megölelt. Szorosan kapaszkodtam belé, de tudtam, el kell engednem. – Vigyázz magadra, és csinálj már valamit! – tudtam, mire érti, és csak mégjobban bűntudatom lett tőle. Ezt hallani az ő szájából…
- Te is vigyázz magadra! – mosolyogtam végül rá, mert tudtam, ezt szereti. Ha mosolygok.
- Ismersz! – felnevetett, majd lassan az arcom felé hajolt.

A csókja most is fantasztikus volt, mint ahogyan mindig. Csak így állandóan szembesülök vele, hogy ő tökéletes, de komolyan. Ujjait a hajamba fűzte, ajkai kóstolgatták az enyémet, teste az enyémnek simult, éreztem az izmos mellkast az enyémnek nyomódni, az erős karokat, ahogyan végigfuttattam rajtuk a kezemet, én pedig önkéntelenül is közelebb préseltem magam hozzá. Ajkaim közé szívtam az alsó ajkát, és kinyitva a szememet, kissé elmosolyodtam. Itt az ideje annak, hogy megálljunk. Különben nem lenne itt semmi szakítás. Még egy puha puszit nyomtunk a másik szájára, ő pedig azt a tipikus csibészes vigyort villantotta felém. Csak megráztam a fejemet, valahogy elszállt a fájdalom egy kicsit, ahogyan őt néztem. Megszorította a kezemet, aztán a vállára vette a táskáját, és hátat fordítva nekem, elsétált.

Igazából én vártam, hogy visszafordul, és azt mondja, hogy nem érdekli az egész, és próbáljuk meg mégis folytatni. Hitetlenkedve, könnyezve de nevetve csóváltam meg a fejemet, mikor egy utolsó, jókedvű intéssel eltűnt a szemem elől a New Yorkba induló gép folyosójában. Sok mindent köszönhettem neki, amiért örökre hálás leszek. Tudom, hogy még sokáig szeretni fogom, tudom, hogy sosem felejtem el az együtt töltött időt. És tudom, nem is kell. Odasétáltam a hatalmas ablakhoz, és néztem a felszálló gépeket. Nem voltam benne biztos, hogy melyikkel ment el ő, de nem is számított. Még órákkal később is ott álltam, mintha valami szobor lennék, vagy hasonló. Nem fájt a lábam, sem a derekam, semmi. Egy kicsit még ott akartam ragadni abban az időben, amíg mi ketten egy pár vagyunk, és a terminálban ez megadatott. Mintha megállt volna minden, szinte bizsergett minden porcikám, annyira kívántam, hogy a hátam mögött álljon, és megérintsen. Ám az érintés nem tőle jött, hanem valaki mástól. Megfordultam, de valahogy nem lepődtem meg. Mintha legbelül számítottam volna rá, hogy kijön ide. Ott álltunk egymással szemben, de egyikünk sem tudott mit mondani. Őszintén én nem is akartam.
És ekkor az idő ismét elindult, minden körülöttem hirtelen megtelt élettel, én pedig nagyot sóhajtottam. Valaminek vége van, és valami új veszi kezdetét… megint.”

8 megjegyzés:

  1. Szia!
    :)
    A fejléc tényleg bámulatos. Csak néztem egy jódarabig. Aztán ez a második könyv... Hm... úgy látom megint tartogatsz nekünk néhány igencsak érdekes és izgalmas pillanatot.
    4 év? Hát az nem semmi. Kíváncsi vagyok végülis mit fogsz kihozni belőle.
    Már kész az egész második könyv, hogy a végéből tetted a prológust, vagy szokás szerint megint megálmodtad a végét? :D És nem bírtál magaddal, így leírtad? :)
    Én várom már a történetet :) puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia! Örülök, hogy tetszik! :) Természetesen nincs kész a teljes könyv, csupán tudom, mi lesz benne. Nem hagynám soha cserben az olvasóimat, ha valamit elkezdtem, azt be is fejezem. Szóval jah, nem bírtam magammal, leírtam sok mindent már! :D

    VálaszTörlés
  3. A nemjóját!
    Hát először is a fejléc fantasztikus. Jó ideig gyönyörködtem benne, mert geci szép! Annyi változást és újítást láttam egyszerre, hogy azt sem tudtam mit szemléljek meg először. :)
    De az egész csodás lett. A fejléc, az oldalt lévő képek, a leírás és a prológusról még nem is beszéltem.
    Egy kicsit sokkolt. Na jó miket beszélek? Rettenetesen. De már látom, hogy őrületesen jó lesz. Annyira kíváncsivá tettél, hogy arra szavak sincsenek, de tényleg. Kínzol engem. :)
    Annyira kíváncsi vagyok, hogy vajon mit kezd a történtek után Hel, és ki, illetve milyen szerepet fog betölteni az életében a fejlécen és a prológusban emlegetett srác.
    Na meg az ízelítő... pont rosszkor hagytad abba!! :D
    Egyszerűen szuper vagy!! :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. HŰŰŰŰŰ! szerintem fantasztikus lett a fejléc! de ki a harmadik srác??? marha jó lettt!!!!!! de komolyan!
    és a prológus... hm. talán olyan érzést kelt hogy még ennek sincs vége... de ebből természetesen megint semmi olyan információt nem kaptunk amiből sejteni tudnánk valamit... elárulom neked hogy szörnyen kíváncsi vagyok. a történet ott fog folytatódni nagyábból ahol abbamaradt vagy ugrottál kicsit az időbe ???

    puszi:bee

    VálaszTörlés
  5. Jaj én már úgy várom tiszta izgatott vagyok:) Kíváncsi vagyok ki az srác aki segített Léninek? meg arra hogy Mikenak ez mennyire tetszik?? Meg egy csomó mindenre szóval már nagyon várom de nagyon:)
    nagyon érdekes és izgalmas négy évet olvashattunk majd sztem:)
    Onnan folytatódik majd hogy Léni elment Chezzel?
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Hogy ki a pasi a fejlécen, az egyelőre az én titkom, bár ismerhetnétek is akár... És igen, onnan fog folytatódni, ahonnan abbahagytam. :) Örülök, hogy tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Hűűűű!Koszorús költő lettem! Irulok-pirulok! Freeb, valóban illik rád a jelző, nagyon szép lett!
    In pieces:
    -ha csak fele olyan stílusos lesz, mint a OSC, akkor lesz nemulass!

    VálaszTörlés