Vannak olyan időszakok, amikor egyszerűen képtelen az ember lánya aludni. Nekem ez a mostani volt ilyen. Csak feküdtem Mike mellett az ágyban, figyeltem, ahogy lassan lélegzik, ahogy a haja a homlokába hullik, hiába tűrtem el. Nem ment az alvás, pedig fáradt voltam. De hogy is alhatnék, amikor végre ő az enyém lett?
A telefonom valahol megszólalt, a sarokba hajított táskámban, így kénytelen voltam kiszállni mellőle, és válaszolni a hívásra. Chris neve volt a kijelzőn, az In The End halkan szólt a kis hangszórókból. Rápillantottam Mike-ra, aki most álmosan nyitogatta a szemét, én a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia, Chris! – direkt köszöntem így, akartam, hogy Mike tudja, kivel beszélek. Nincs több titok. – Mi újság?
- Szia! – hangja kicsit mintha fáradt lett volna, de nem éreztem semmi neheztelést belőle. – Gondoltam, szólok, hogy Amber hívott a fotózás miatt. Rólad érdeklődött.
- Mármint? – kicsit zavarba jöttem, hogy úgy telefonálok Chrisszel, hogy közben nincs rajtam egy darab ruha se, így felkaptam Mike egyik pólóját a fotelből, és belebújtam.
- Igazából nem értettem a dolgot én sem – szinte láttam magam előtt, ahogy vág egy grimaszt. Amolyan fogalmam-sincs-grimaszt. – Mennyire haragszol még, meg ilyenek.
- Ch… - Mike kérdőn pislogott rám az ágyon könyökölve. – Van pofája téged kérdezgetni erről?
- Hát látod! Nézd, Hel, szerintem ki is békülhetnél velük…
- Miért? – leültem Mike mellé, és a homlokára tettem a tenyerem. Már nem volt láza.
- Mert a barátaid, azért. Nem fair, hogy Mike-nak mindig mindent megbocsátasz, de másnak semmit!
- Hé! Megbántották Phoenixet és hazudtak nekem! – Mike bólogatva visszahanyatlott a párnák közé. Most már tudta, miről van szó.
- Nőjj fel, Nyuszikám! – nevetgélt, nekem pedig kicsit bűntudatom lett. Na nem Amber és Tom miatt, hanem Chris miatt.
- Te hogy vagy? – kérdeztem kissé halkabban. Nem azért, hátha így Mike nem hallja, hanem mert nem volt igazságos, hogy ezt pont én kérdezzem tőle. Mike simogató érintését éreztem a derekamon.
- Megvagyok… - kis csend következett. Szabad kezemmel megfogtam Mike kezét. – Nem fogom azt mondani, hogy hű de jól vagyok. Az hazugság lenne. De én készültem erre. Nem ért… váratlanul, tudod.
- Sajnálom!
- Tudom. De remélem, nem a semmiért mártírkodtam!
- Nem, nem…
- Akkor jó. Most megyek. Anyu is itt van, lemegyünk valami cukrászdába. Szerinte nem eszem eleget.
- Hát tény, hogy nem főztem rád – vigyorodtam el.
- Isten ments! – nevetett. – Nem akartam én meghalni!
- Nagyon vicces, Pine! Nagyon vicces!
- Akkor majd…
- Hívlak majd! Kössz, hogy szóltál!
- Nincs mit! Szia!
- Vigyázz magadra, szia!
Azért ez szomorú dolog. Elveszíteni valakit, aki szeretünk, mindig nehéz és fájdalmas. És habár én nem úgy, nem teljesen veszítettem el Christ, ráadásul Mike-ért, mégis rossz érzés. Egy kis részem remélte, hogy ez azt jelenti, hogy mégsem vagyok olyan rossz ember, de tudtam, hogy az vagyok. Mert mást is szerettem Chris mellett, jobban, mint őt, és ez arra kényszerítette, hogy szakítson velem. Dacára annak, hogy neki mennyire fájt ez.
- Hiányzik? – kérdezte, én pedig ledőltem mellé.
- Sokkal jobb ember, mint én. Nem érdemelte volna ezt. Igen, hiányzik.
- Nekem is Fanni… de ez nem jelenti, hogy ne szeretnélek téged mindennél jobban! – cirógatta végig a karomat.
- Tudom. Én is így… szóval tudod.
- Túl sok volt a szerelmes szövegből mára, igaz? – nevetett fel, amihez én is csatlakoztam.
- Valóban.
- Amberről és Tomról volt szó?
- Igen. Amber rólam kérdezte őt. Haragszom-e még… - megvontam a vállam.
- Nem akarsz megbocsátani nekik? – pillantott rám fáradtan.
- Phoenix volt az, akivel először találkoztam, emlékszel? Még előtted. Már akkor megkedveltem, és… úgy érzem, elárultam.
- Miért érzed ezt? Nem te tetted.
- Nem, és tényleg nem tudtam róla, hogy mi folyik köztük. De mégis… igaza volt, én hoztam Tomot közénk, ahogy Ambert is.
- Mi sem foghatjuk rá Fannira és Chrisre, ami velünk történt.
- Nem is fogom rájuk, tudjuk, hogy mi csesztük el. De Tom végig a legjobb barátom pozíciójában tetszelgett, Mike! Elvette… a lehetőséget… én… hülye voltam.
- Kellett neked valaki, akiben bízhatsz, és aki teljesen új. Aki nem… a régi életed árnyékából lép ki. Én azért örülök neki, hogy veled volt, miután… - elhallgatott, és becsukta a szemét. Arról beszélt, amikor majdnem leugrottam.
- Én is. De ez nem mentesíti a felelősség alól, hogy tönkretette egy ember életét.
- Phoenix erős, talpraállt. Csak szeret téged kínozni – mosolyodott el.
- Kedves – mormogom a vállába.
Elnyomott bennünket az álom, Mike-ra amúgy is ráfért még az alvás, nem gyógyult meg. Mikor másnap reggel felkeltem, lementem a nappaliba és továbbnéztem a kimaradt LPTV részeket. Milyen sok időt töltöttünk együtt, és mégsem léptünk semmit! Azért az ember rendesen el tudja cseszni az élete menetét, még akaratlanul is. Később nem várt látogatókat kaptunk Evelin és Oliver személyében.
- Ha felnősz, írok egy olyan könyvet, amit biztosan meg akarnak majd filmesíteni, és te leszel benne a főhős! – magyaráztam a konyhapulton ücsörgő kissrácnak.
- Oké – vigyorgott rám, és tovább ette a csokiját.
- Ezeket a hűtőbe teszem, oké? – Eve épp pakolta a cuccokat, amiket hozott. Chez szólt, hogy Mike beteg, így vett egy-két dolgot. – Chris? – kérdezte halkan, kék pillantása szomorúan járt rajtam.
- Jól van. Most New Yorkban van az anyjával, meg filmes dolgok vannak, tudod.
- Nem hiszem, hogy annyira jól lenne!
- Haragszol rám?
- Igen – bólintott, de láttam rajta, hogy nehéz neki ezt mondania. – Ő tökéletes volt, Léni. Mike nem az! – pislogott fel egy pillanatra az emelet felé. – Bántani fog megint, és nincs kedvem összekaparni téged, elég a bajom így is!
- Nem fog bántani – csóváltam meg a fejem. – De hogy érted, hogy elég a bajod?
- Nem lényeges. Ezeket… megoldom. Csak nem szeretném, ha csalódnál… megint! – húzza el a száját.
- Nem fogok, Eve, ne aggódj!
Még maradtak egy darabig, Mike is közben felkelt, játszott Olival, és beszélgettek Evével. Sosem látszott, hogy Ev ne kedvelte volna őt, mindig jól kijöttek. Egészen a mai napig nem tudtam, hogy ő inkább áll Chris oldalán, mint Mike-én.
- Mindent hallottam – mondta Mike, miután becsukódott az ajtó a két vendég mögött.
- Ő csak… - megvontam a vállam.
- Nem számít! Épp itt az ideje, hogy a kapcsoltunk csak ránk tartozzon és csak rajtunk múljon a jövőnk.
- Látod, Shinoda, nem is vagy te olyan üresfejű rocksztár, mint az ember gondolná! – vigyorogtam rá jókedvűen.
- Majd adok én neked üresfejű rocksztárt! – kapott a derekam után.
Néhány órával később, estefelé elköszöntem Mike-tól, de csak egy kis időre, amíg összeszedek magamnak néhány ruhát a házamból. Megegyeztünk, hogy amíg nem lesz jobban, nála alszok. Eltaxiztam a Kanyonba, de ahogy sétáltam a kocsifeljárón, egy sötét sziluettett pillantottam meg a kertben. Megtorpantam és egy pillanatig komolyan elgondolkoztam, hogy nem megyek tovább és inkább felhívom Chestert vagy Robot, de ahogy jobban erőltettem a szemem, rájöttem, hogy ki az.
- Te meg miért fetrengsz a fűben? Nálam? – guggoltam le mellé, mire Reed halványkék, fáradt tekintete rám emelkedett.
- Én ezt nem bírom, Hel! Én csak… én… - felemelte volna a kezét, hogy tegyen valamilyen mozdulatot, de végül erőtlenül visszahanyatlott a fűbe.
Összeszorult a szívem a látványtól, ahogy Reed szenvedett. Már hosszú ideje. Persze ő a hülye, ez nem is kérdés, de rossz volt látni, mert tudtam, milyen érzés.
- Már egy éve, Reed! – feküdtem le mellé. – Vagy továbblépsz, vagy elmondod neki, mit érzel.
- Mondjam el neki? Szerintem bemosna egyet. Vagy képenröhögne. Vagy mindkettő!
- Megérdemelnéd! – erre csak felém fordította a fejét, és világoskék tekintetével úgy nézett rám, mintha hülye lennék. – Most nem? Te rúgtad fel a kapcsolatotokat azzal, hogy egy pasizós segg voltál, és nem vetted észre, nem akartad észrevenni, hogy az igazi ott van melletted.
- Ő volt az igazi?
- Ezt még ennyi idő után is kérdezned kell?
- Miért, milyen a nagy ő, Hel? – úgy nézett rám, mintha erre a kérdésre csak én tudnám megadni neki a választ, csak most, csak itt.
- Én… úgy hiszem, mindenkinek más, Reed. Nem mondhatjuk senkire, hogy tökéletes, mert az emberek különbözőek, ahogyan az ízlésük is. Magunkban kell eldöntenünk, magunknak kell kitalálnunk, mit szeretünk a legjobban, hogy mi a legjobb nekünk. És akkor, ha szerencsénk van, megtaláljuk a tökéletes párt, akire mi magunk azt mondhatjuk, hogy az. Ez szubjektív. De szerintem Zach neked a nagy ő, igen. Egy éve nem tudod kiverni a fejedből. Ez szerelem.
- De Zach nem tökéletes!
- Mike sem az, és? Senki sem az. De nekem ő a nagy ő, mert nekem a hibáival együtt is tökéletesnek mondható. Legbelül, mélyen, nekem ő így jó.
- Mike? – zavarodott össze kissé. – Nem Christ akartál mondani? Mert oké, hogy tudom, hogy a pici szíved Shinodáért dobog, de azért ezt nem kéne csak úgy kimondanod, mert lebukhatsz.
- Mármint ki előtt? Ki az ezen a világon, akinek ez nem tűnt még fel? Mármint Mike-on kívül – vigyorodtam el. Ő volt az egyetlen, aki évek hosszú ideje alatt sem vette észre, hogy mennyire nagyon szeretem őt.
- Mindenki tudja, ez tény – forgatta meg a szemét, mire csak bokánrúgtam.
- Ne legyél cinikus!
- Én? Most komolyan? Hányszor adjam még fel önmagam értetek? Nem akartok ti kicsit sokat?
- Mi? Mármint hogy kik? Zach meg én? – hát tényleg nem érti? Jó, pont én ne szóljak egy szót sem, aki évekig húztam a dolgot Mike-kal. – Mikor adtad te fel magad értünk? Az írásban te diktálsz, ha neked valami nem tetszik, azt megmondod és nekem át kell írnom. A saját részeimet is, Reed! De elfogadtam mindig is, mert te vagy a király ezen a téren – ezen halványan elmosolyodott. – De ami Zachet illeti… ő szenvedett, míg te élted a világodat! Sokat tűrt, Bennett, nagyon sokat! Megcsaltad, és ő tudta, de szeretett és adott esélyt. Másodikat és harmadikat is. Nem kívánhatod tőle, hogy egy olyan kapcsolatban éljen, amiben nem ő az első a számodra!
- Mint Piney? – villant meg gonoszan a szeme.
- Igen, mint Chris. Mi… vagyis ő szakított velem.
- Hogy mi van? – ült fel hirtelen, mintha minden gondja-baja elmúlt volna egy csapásra. – Mindig azt hittem, hogy majd egy Caddilacben ülve elautóztok a naplementébe, miközben szerelembogárról énekeltek, vagy hasonló.
- Mi vagy te, a Jonas brothers? – néztem fel rá iszonyodva.
- Jó, ha Oli nem nézné állandóan a Disney csatornát, nem is tudnám, hogy azok hárman a világon vannak! – emelte maga elé védekezően a kezeit.
- Erről jut eszembe! – csaptam le a témára, és felültem vele szemben, törökülésben. – Eve ma említett valamit. Mintha lenne valami baja, de nem mondta, hogy mi, én meg nem kérdeztem nagyon rá. Ha már annyit lógsz a kölyökkel, nem derítenéd ki, hogy mi van?
- Folyamat elszarod a kapcsolataidat a barátaiddal egy ideje, nem tűnt még fel? – a tenyerem csak jelzés képpen, fájdalommentesen csattant az arcán. – Csak mondom!
- Te mindent csak úgy mondasz! – néztem rá morcosan.
- Te meg öt éve játszod a mártírt! Én legalább egy menő, jóképű és gazdag író vagyok, nem olyan, akin állandóan taposnak – Reed olykor ok nélkül támadja az ember lányát, ha nyűgös. És most az, Zach miatt.
- Én is sikeres és gazdag írónő vagyok, ha nem tűnt volna fel! Azzal, hogy velem KELL könyvet írnod, téged fokoztak le, és nem engem.
- Ugyan, tudták, hogy egyedül képtelen lennél megcsinálni. És nem azért, mert annyira szörnyű író lennél, csak… - legyint egyszerűen.
- Nem is tudom, kinek a könyvéből csináltak filmet! – szóltam közbe.
- Persze, a második és harmadik kötetből már csak egyet, ne feledd!
- Most célzol valamire? Valami gonosz dologra?
- Persze, arra, hogy én vagyok az Antikrisztus, most mit baszogatsz? – vetette el magát újra a zöld gyepen.
- Beszélj vele! Menj el hozzá és mondd el neki, mit érzel! Maximum nem jöttök össze megint, de akkor legalább tudni fogod, hogy hányadán álltok.
- Tudom hányadán állunk, Hunyadi, hagyjál már! Inkább mesélj, mi volt Chrisszel! Ha olyan pasim lenne, mint ő, el nem engedném!
- Zach is van olyan jó pasi… - itt telt be nála a pohár, duzzogva összeszedte magát, és nagy sebbel-lobbal otthagyott a kertemben.
Komolyan, ekkora szerencsétlent! Nekem legalább senki sem mondogatta anno, mit kéne tennem, mindenki csak félrenézett, mintha nem látnák, hogy szenvedek. De én megmondtam Reednek, hogy mit tegyen és tessék! Tudom, hogy két óra múlva felhív majd, hogy bocsánatot kérjen, de azzal sem leszünk előrébb a kapcsolatuk ügyében.
Összeszedtem néhány dolgot, és visszamentem Mike-hoz. Úgy fogadott, mintha legalább egy hete nem látott volna, rögtön ruhák nélkül találtam magam a nappali kanapéján. Nem mintha bántam volna a dolgot!
- Nem akartam felhozni a témát, amíg nem vagy jobban és amúgy is jó volt, hogy végre kettesben voltunk, de… - pillantottam fel rá órákkal később, mikor már az ágyában feküdtünk.
- Na, mi az, aminek ekkora körítés kell? – vonta össze a szemöldökét, és közelebb húzott magához. A mellkasához simultam, de igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a szemébe tudjak nézni, elvégre ez most fontos dolog lesz.
- Kimről van szó…
Nem mondom, hogy épp kellemes téma ez az ágyban, de muszáj volt valamikor felhoznom. Mike komoran, csendesen hallgatta a történteket, látszólag nagyon nem lepte meg a dolog, inkább csak lelombozta. Gondolom, ismeri rendesen az exét, de talán ezek az infók csak jobban… nem is tudom. Csalódott? Még jobban, mert az a csaj nem százas. Akkor sem volt az, amikor elhagyta őt, és az lehetett az első nagy csalódása Mike-nak vele kapcsolatban. Még sosem kérdeztem, pontosan hogyan történt.
- Nem játék, ha tényleg ilyesmit tervezett. Plágiummal vádolni… persze, nem lenne helytálló, de a botrány betehetne neked!
- Tudom – bólogattam aprókat. – De ha hagyod, elintézem!
- Semmit se tegyél, ami árthat neked!
- Nem fogok! – ígértem meg, mire barna tekintete végre kissé barátságosabb lett.
- Rendben. Nem kell egetrengető terv, tudod. Csak valami, ami biztos leállítja.
- Tudom, Mike, nem lesz gond! – nyomtam puszit a szájára, amit ő igyekezett elmélyíteni egy csókká.
- Ha neked nem megy, utána én jövök! – mormogta a számra, miközben fölém gördült. – És nekem nem kell visszafognom magam…
- Ezen vitatkozhatnánk – suttogtam a fülébe, mikor már a nyakamat csókolgatta.
- Most más elfoglaltságot találtam neked…