Sziasztok!
Mivel látom, hogy heten már megszavaztátok nekem a bizalmat és azonnal rendszeres olvasóim lettetek, ezért úgy érzem jár valami köszönetféle. :)
Az A Thousand Suns története nem egyetlen, hanem több részből fog állni. Az első "könyv" a One Step Closer címet kapta, ahogyan azt láthatjátok. Meghoztam a prológust, ami egy későbbi eseményből lett kiragadva, és remélem, hogy sejtelmes homályt hagy maga után, és sejteni sem fogjátok, hogy mi is fog itt történni! :)
Az első fejezet Augusztus végén vagy Szeptember legelején fog jönni.
Prológus: One Step Closer
„Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sietve fogom elhagyni Los Angeles gyönyörű városát. Szinte rohanni lett volna kedvem vagy átúszni a hatalmas óceánt, csak hogy minél távolabb lehessek a mostanra otthonomnak vallott helytől. Sőt, annak ellenére, hogy nem tudtam úszni, inkább belefulladtam volna a kék, végtelennek tűnő vízfátyolba, mintsem a mostani érzéseimmel kelljen együtt élnem.
Szinte éreztem, ahogyan a sötét pillantás a hátamba fúródik, bár tudtam, hogy Ő nincs itt. Nem is lehetne itt. Ő már mással van, máshol, messze tőlem és messze attól, akik mi voltunk együtt. A hangja mélysége és lágysága ott csengett a fülemben, de tudtam, ezt is csak képzelem. Ez is csak az elmém csúf játéka volt velem.
- Gyere, el kell érnünk a gépet! – ragadta meg a kezemet, és gyorsabb tempóra váltva eliramodtunk a hetes terminál felé.
Jól esett, hogy itt van velem, bár benne nem is kellett kételkednem soha. Sosem fordult ellenem, mindig mellettem állt, és sosem vert volna át úgy, ahogyan más megtette helyette. Ő igaz barát volt, egy olyan barát, akinél jobbat kívánni, rajzolni, körülírni sem tudtam volna. A szívem ki akart szakadni a helyéről, s még lélegezni is nehéz volt. Túl sok volt ez nekem. Túl sok árulás és harc, de tudtam, hogy ha itt maradok, megmérgezem a saját lelkemet is, és ezt már képtelen lettem volna elviselni.
- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte csendesen, mikor a kapu előtt álltunk, ahol egy fiatal stewardess várta, hogy belépjünk a folyosóra, ami a géphez vezetett.
- Vesztettem! – néztem rá, s szemében megláttam megcsillanni az együttérzést.
Bólintott, majd szorosan magához húzott, és megölelt. Szorosan, óvón, ahogyan azt a legjobb barát teszi, amikor a másik szenved. Pár perccel később a lány kezébe nyomta a jegyeinket, aki bólintott, és kellemes repülést kívánt.
A gépen elfoglaltuk a helyünket, s nem sokkal később megkezdtük a felszállást. Annyira gyűlöltem magam, és Őt is, amiért megfutamodásra késztetett! Hogy is hihettem, hogy majd az álmaim itt valóra válhatnak? Naiv fruska voltam, nem más.
Kezemmel az ülés karfáját szorítottam, és szemeimet szorosan lehunytam, hogy ne kelljen elviselnem a legördülő könnycseppeket az arcomon. Nem akartam sírni, többet már nem, de tudtam, hogy úgysem tudom megállni.
Ha azt hittem, hogy életem hátralévő része akkor kezdődött el, mikor először iderepültem, akkor nagyot tévedtem. Az még a régi életem lezárásának egy fejezete volt csupán, mert az új most fog kezdődni. Méghozzá keserves szívfájdalmak között… Nélküle.”
