One Step Closer - Chapter 2

Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 4 véleményt. Én ennyinek is nagyon örültem! :)
Meghoztam a következő fejezetet, amiben egy picikét előrébb lépünk a dolgok menetében, de még ez sem lesz az igazi, tudom jól! De hát... Tudjátok, vannak az ismerkedésnek fázisai, amin túl kell esni. És amúgy is majd nemsokára már beindulnak a dolgok!
Szóval jó olvasást Nektek, élvezzétek a fejit... Na nem olyan hosszú, de lesz ez még jobb is! :)
Jövő héten ugyanebben az időpontban szerintem hozom a következőt!
Puszi!

2. He likes your comment

Pénteken délután áthívtam Fannit, hogy készüljünk együtt. Na az tényleg vicces volt! Ahogy idegeskedett, hogy akkor most milyen legyen a haja, vagy hogyan sminkeljen… Rettentő vicces volt. Kezdtem gyanakodni, hogy valami pasi van a dologban, de inkább nem kérdeztem rá.

Jómagam nem voltam túlságosan a sok smink híve, ahogyan Fanni sem. Azt rábíztam azokra, akik imádnak csillogni, és kitűnni a többiek közül.
Felkentem egy kis alapozót, egy halvány szürke szemfestéket, és egy piros ceruzával és rúzzsal bekentem a számat. Ennyi volt, és nem több, az ajkaimat szerettem hangsúlyozni, de csak bulikban. Betettem egy picike, csillag alakú fülbevalót, és késznek ítéltem magam. A ruhához persze a magas sarkú illett, így ugyan húztam a számat, de felvettem a frissen beszerzett topogót. Olyan hét centivel lettem magasabb. Ez mondjuk nálam nagyon is sokat számított.

Fanni nagyon szép volt abban a fehér ruhában, és hozzá egy fehér szandált vett, hasonló sminkkel, mint az enyém. Sötét haja, szemöldöke, és szeme tökéletes kontrasztban volt a fehér ruhával, és hófehér bőrével. Csak nézegette magát a tükörben, nézegette, majd nagy nyugodtan közölte, hogy ő nem jön. Kellett egy kis fejmosás és rábeszélés, hogy márpedig egy évben kétszer ő is kibírja: a szemesztert megnyitó, és lezáró bulikat.

Busszal mentünk, mert mivel mással mehettünk volna? Út közben, mint mindig, most is zenét hallgattunk, ő mindenfélét, én pedig Linkin Parkot. Egyszerűen nem tudtam megunni. S ahogy hallgattam Mike éneklését, eszembe jutott, hogy nem írt vissza. Kicsit elvette a kedvemet a tény, hogy talán ennyi volt a nagy megismerkedés. El szerettem volna mondani Fanninak, de nem mertem, hátha azzal csak elrontom a karmám. Nem mintha hittem volna az ilyesmiben.

A városban elsétáltunk az egyik helyi járatos buszmegállóig, de közben sem vettük ki a fülünkből a fülhallgatót. Fanni és én már csak így közlekedtünk, így voltunk együtt mindig. A beszélgetéseinket megtartottuk akkorra, mikor volt hozzá mindkettőnknek kedve. Felszálltunk egy buszra, majd húsz perccel később az egyetemnél leszálltunk. A Természettudományi Kar adott otthont az évet lezáró banzájnak, ami számomra kellemes volt, Fanni számára meg egy rémálom. Utálta a helyet, mert szerinte túl régi volt. Ízlések és pofonok… Én meg az ő újonnan felépített, ultra-szuper modern suliját rühelltem. Arról nem is beszélve, hogy az övé már tényleg a Mecsek oldalában volt, én pedig utáltam oda felcaplatni gyalog. Főleg mikor meleg volt.

Ahogy átsétáltunk a bajárat előtti kis udvaron, már kénytelen voltam megválni a Linkin Park hangzásától, ahogy Fanni is, mivel vagy ötven ember ácsorgott kint, és beszélgettek. Azonnal kiszúrtam az ajtó mellett szobrozó csoporttársaimat, és feléjük vettem az irányt, míg Fanni a kicsit arrébb ácsorgó műszakis srácok felé igyekezett.

Hogy mi történt azon az estén? Őszintén? Nem tudom. Annyira berúgtam, hogy azt sem tudtam, hogyan kerültem haza. Arra viszont emlékeztem, hogy sok-sok tequilát megittam, smároltam az egyik leghelyesebb sráccal, Fannit ki kellett szabadítanunk a liftből, mert bent rekedt három másik sráccal… de konkrét dologra nem igazán emlékeztem… és Fanni sem nagyon.

Viszonylag egészen jó állapotban ébredtem fel másnap délután háromkor, az viszont kevésbé volt kellemes, hogy Fanni úgy fejbe könyökölt, hogy nem csak a csillagokat, de a Holdat is kristály tisztán láttam.

- Áu! – mordultam fel, s ahogy körbenéztem, felismertem a zöld szobám falait.
- Együtt aludtunk? – kérdezte álmosan, s ahogy felemelte a fejét, rögtön elnevettem magam.
- Mint mindig, mikor berúgunk – kuncogtam, s visszahanyatlottam a párnára.
- Most mit röhögsz? – nyöszörögte, s közben a fejét fogta.
- A hajad valami művészi – vigyorogtam elnyűtt ábrázatára.
- Bagoly mondja verébnek! – motyogta, majd a fejére húzta a takarót.
- Van róla fogalmad, hogyan jöttünk haza? – kérdeztem, miután elgondolkodtam a tegnap estén.
- Azt hiszem, hogy a Jani hozott minket haza.
- Az meg ki a franc? – kérdeztem döbbenten.
- Az, aki istenien csókol… Építésznek tanul…
- Szóval Pollackos, értem… Miatta öltöztél ki annyira végülis?
- Nem. Azért mert kibírhatatlan vagy, ha nem azt veszek fel, ami a te ízlésednek is megfelel! – dugta ki a fejét a paplan alól. – Maradhatok még?
- Persze! – bólintottam.
- Egyébként többet tutira nem liftezek a ti szar épületetekben! – ezen csak nevettem. Egész évben azon nyafogott, hogy sose menjünk lifttel, mert fél, hogy bentragadunk. És szegénynek most valóra vált a félelme.

Még jó egy óráig feküdtünk ott, és hallgattam Fanni nyöszörgését. Rettentően szenvedett. Ritkán iszik, de akkor megadja a módját, és most úgy tűnik, hogy elég rosszul viseli a másnapot. Négykor végül felkeltem, és elvonultam zuhanyozni. Megmostam a hajamat, s miután alaposan átsuvickoltam magam, egy törölközőbe csavarva visszamentem a szobámba. Többek között ezért is volt nagyon hasznos, és jó dolog, hogy az egész emelet az enyém volt. Anyáék nem zavartak, és nem látták a másnapos fejemet. Hallottam, hogy lent mászkáltak, de különösebben nem foglalkoztam velük.
A szobámba lépve Fannit az ágy közepén találtam, amint vadul kattintgatott a laptopomon.

- Azért hagyd életben, ne verd agyon! – kuncogtam, majd a szekrényemhez léptem, és előkaptam egy rövidnacit, és egy pólót. Ma már nem terveztem sehova sem menni. Sőt, talán holnap sem lépek ki a házból.
- Te emlékszel, hogy feltettünk Facebookra képeket? – kérdezte tőlem összevazarodva.
- Nem. Miért, tettünk?
- Nem is akármilyet! És még be is jelöltük azokat, akik rajta vannak! – vigyorgott, majd a képernyőre bökött az ujjával.
- Uram isten! – nyögtem fel.

Az éppen látható képen Fanni és én álltunk két sráccal. Ha jól emlékszem az egyikük Biológia szakra jár, a másik pedig közgázos. Már maga a tény is elég volt ahhoz, hogy letaglózzon, hogy a srác keze a derekamra volt kulcsolva. És még csak nem is nagyon emlékeztem rá, hogy kicsoda.

- Ez az én lapom? – szörnyülködtem, mire Fanni csak bólogatott. – Basszus… Ez totál kiesett. Töröld ezt a képet! Kérlek szépen!
- Oké… Nekem dereng valami, de… semmi konkrét – rázta meg a fejét. – Nézd, ezen olyan szép vagy! – mutatott egy mási képre. Ketten voltunk rajta, egymást öleltük, és a kezünkben valamilyen koktél volt. A Földrajzi Tanszék folyosóján ácsorogtunk. Még most is alig hiszem el, hogy ilyen nagyszabású bulit megengedtek, bár igaz, hogy volt biztonsági személyzet.
- Te is jól nézel ki rajta. Mint valami porcelán baba! – simogattam meg a fejét, mire csak felvihogott.
- Naná… még hogy én… - motyogta. – Nézd, valaki kommentelt hozzá! – lett újra jobb kedve, ahogyan meglátta, azt a pár sort. – Ki az a Spike M? – kérdezte.
- Hogy ki? – kérdeztem vissza, s miután magamra szenvedtem a ruhákat, lehuppantam mellé.
- Angolul írta. Honnan ismered?
- Nem ismerem. Nincs róla kép? Így névről nem jut eszembe… - kérdeztem, de a kép helyén csak egy nagy üresség volt.
- Nézd, a héten lettetek ismerősök… hétfőn! – nézte a srác lapját.
- Na jó, menj vissza a képhez! Mit írt? – ahogy Fanncs visszalépett a képhez, mindjárt mondta is a szöveget, de már magyarul, miközben én kinyitottam az ablakot.
- „Twitteren is szépnek találtam a képed, de itt egyszerűen meseszép vagy! Remélem nem haragszol nagyon, hogy nem írtam a héten, de nagyon elfoglalt voltam. Amint lesz időm, jelentkezem! Remélem, ennyiből rájössz, hogy ki vagyok, és nem kell felfednem magam a nagyközönség előtt! M.” – mondta Fanni, majd egy pillanatra elgondolkozott, míg az én számra hatalmas mosoly futott.
- Mutasd csak! – vetettem le magam az ágyra mellé, hogy én is elolvashassam, amit írt.
- Ki ez, Léni? Ismered végülis? – kérdezte.
- Mike az – vigyorogtam, mint a tejbetök. Totál nem emlékeztem, hogy bejelölt, bár az igaz, hogy hétfőn, miután hazajöttem, nem is nagyon foglalkoztam a jelölésekkel, csupán visszaigazoltam őket. És milyen kis cseles… Spike M.
- Mike? – kérdezte meghökkenve. – Milyen Mike?
- Van valami, amiről még nem beszéltem neked – néztem rá vidáman.

Elmeséltem neki mindent, amit tudni kellett a Mike és az én „megismerkedésemről”. Fanniban az volt a nagyon jó, hogy nem az a tipikus csajos csaj volt. Ha nem mondtam el neki rögtön valamit, mint például ezt, akkor nem akadt ki, hogy vajon miért nem számoltam be neki a dologról. Ő is, ahogyan én is, úgy látta, hogy ha úgy gondolja a másik, hogy eljött az ideje, akkor úgyis elmondjuk egymásnak. És ez így is volt. Nem akartam elkiabálni.

- Hát ez komoly – motyogta, majd pár pillanatig csak maga elé meredt, és nézett előre, aztán mosolyogva hozzám fordult. – Írj neki vissza!
- Mi van? – totál meglepődtem.
- Írj neki valamit! Köszönd meg, vagy valami! Próbál veled kapcsolatba lépni. Az már jó jel, hogy bejelölt Face-en, nem? Annak ellenére, hogy esetleg lebukik a több millió rajongó előtt… - mondta vigyorogva. Igaza volt. Tényleg megkeresett minden lehetséges módon, és tényleg meg akart ismerni.

Újra végigolvastam a sorait, majd odakattintottam, hogy válaszolok neki. Először arra gondoltam, hogy privátban jobb lenne, de aztán meggondoltam magam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy most oda meg vissza vagyok tőle, vagy hogy túl bizalmaskodónak tartsa az üzenetet. Ő sem priviben írt, akkor én sem úgy fogok.

„Azt hiszem, tudom, hogy ki vagy. Elsőre rájöttem a névből. Ötletes! Köszönöm a bókot, nagyon kedves Tőled! Egyáltalán nem haragszom, sejtettem, hogy nem ülsz egész nap a gép előtt, vagy legalábbis nem azért, hogy nekem írj. Ha bármikor lesz időd, akkor egészen nyugodtan keress. Itt megtalálod az e-mail címem, ami az msn címem is. Sajnos skype-ot nem használok, szóval be kell érni ezzel. Szinte éjjel-nappal ott vagyok, szóval az időeltolódás sem lényeg.
Legyen szép napod!”

Elküldtem, és nevetve konstatáltuk, hogy milyen hosszúra sikerült. Reméltem, hogy meg is nézi majd. Így megadtam neki a lehetőséget, hogy keressen, és szerintem annyira nem is tűnt fel, hogy majd’ kiugrok a bőrömből.
Fanni mellettem csak vigyorgott, de nem szólt semmit. Bár erre mit is lehetne mondani? Egy világsztár, aki olyan zenét készít, hogy az embernek minden érzését tökéletesen leírja, engem akar megismerni pusztán az alapján, hogy engem szúrt ki a kommentelők közül. Abszurdumnak hangzik, de így van, és én el sem tudtam volna mondani, hogy mennyire boldog voltam ettől.

A nap további része eseménytelenül telt. Fanni az ágyamból nézte a tv-t, én pedig írtam. Ha Mike tudná, hogy fanfictiont írok róla, lehet, hogy rögtön hátrább lépne azokkal az agarakkal. Bár végülis mindegy. Hiszen még ezért nem kell aggódnom. Mi az, hogy még? Nem is kell soha. Mert mi lesz az ismertségünk csúcspontja? Esetleg a telefonbeszélgetés, amit mondjuk kétlek, mert rohadt drága lenne. Így marad a net, és az édes tudatlanság. Tudatlanság? Manapság mindent meg lehet tudni a netről, amit csak akarsz, csak tudni kell, hol keressük…

Este Fanni végre rávette magát, hogy hazamenjen, na nem mintha akadált volna. Lementem vacsorázni, anya pedig csak kinevetett, mikor közöltem, hogy semmire sem emlékszem. Na jó, már emlékeztem azért dolgokra, de úgy gondoltam jobb, ha nem tudja. Amúgy sem szerette, ha iszom, pláne, ha megtudná, hogy mit és mennyit… Igyekeztem a beszélgetést elterelni magamról, és szerencsémre sikerült is, mikor betoppant az egyik mostohabátyám. Lenyomtam neki két puszit, halkan a fülébe súgtam, hogy majd elmesélem a bulit, majd felszívódtam.

Felmentem a szobámba, bekapcsoltam a tévét, és eldőltem az ágyamon. Totálisan fáradt voltam, de azért felmentem msn-re, hogy Fannival még beszélgessek egy kicsit. Mondjuk sok mindent nem mondtunk, csak tudtuk hogy a másik ott van, és ha kell valami, akkor figyel. Általában így voltunk ezzel, és ezért volt szép a barátságunk.
Még mielőtt lefeküdtem volna, felmentem Facebookra, s ahogy megláttam, hogy értesítésem érkezett, hevesebben kezdett dobogni a szívem.

Azonban több nem állt ott csak ennyi: ’Spike M. kedveli a hozzászólásodat.’

*Nos, várom ki és mit gondol?! Vajon hogyan tovább, és vajon miért nem írt vissza kedvenc rocksztárunk?*