In Pieces - Chapter 6

Köszönök mindent!!! :)



6. Jump the shark*

Heléna:

Nem sokáig táncoltunk még Chezzel, inkább a pulthoz sétáltunk, és most már úgy koccintottunk az egészségemre, hogy utána elcsattant egy csók is. Mellettünk nem messze feltűnt Tak, akinek az oldalán egy nagyon csinos lány ácsorgott.

- Hel, be szeretném neked mutatni, Tashát, Tash, ő Hel, a mi egyetlen és utánozhatatlan mindenesünk!
- Na köszi! – vigyorogtam rá, és összepacsiztunk. – Örülök, hogy megismerhetlek! – fogtam kezet a lánnyal, váltottunk néhány szót, majd Chez felé fordultam.
- Megyünk táncolni? – kérdeztem tőle, mert most nem volt sok kedvem másokkal foglalkozni, csak élvezni akartam végre az életemet, még ha ez holnap némi fejfájással, meg sajgó szívvel is fog járni.
- Persze – bólintott, lehúzta a felesét, majd a táncolók közé húzott. Szorosan simult hozzám, nekem pedig azonnal eltelítődött az agyam az illatával és a lényével. Egyszerűen megőrjít ez a pasi, mintha képes lenne kikapcsolni az agyam, mintha egy erőteljes mozdulattal kilökné a fejemből Mike-ot és Fannit. Csak a mámor marad. – Elmondod, hogy mi történt?
- Hogy érted? – na jó, tudtam, hogy mire gondolt, de inkább húztam az időt. Nem volt kellemes még rágondolni sem, nem ám beszélni róla.
- Hogy miért akartad hirtelen, hogy a fél város – nézett körbe a teremben – tudja, hogy az én nőm vagy?
- Nem lehetek büszke rá? – vigyorogtam fel rá, a sötét szemek pedig veszedelmesen csillantak.
- Dehogynem. De tudom, hogy történt valami. Láttam a szemedben.
- Túl jól ismersz… - húztam el a számat. – Elmentem a mosdóba, és ők már bent voltak… a nőiben – szusszantottam nagyot a bosszúságom jeleként. – Mike hangját hallottam meg, így én is behúzódtam egy fülkébe. Nem akartam hallgatózni… na jó, talán mégis, na a lényeg, hogy azt ecsetelte Fanninak, hogy mennyire jó a mai este meg minden, és hogy… hogy azt hiszi itt az ideje, hogy elmondja, hogy nagyon szereti őt. Hogy szerelmes belé… - Chez szemei nem villantak fel az újonnan elhangzó információ hallatán. – Te már tudtad, igaz?
- Igen, volt egy sanda gyanúm – bólintott, majd közelebb vont magához, és szorosan ölelt, miközben táncra ösztökélt. Észre sem vettem, hogy mikor álltunk meg.
- Lényegtelen – sóhajtottam végül, és próbáltam magam túltenni a dolgon.

Sokáig voltunk a parkett közepén, hol így, hol úgy táncoltunk és csókolóztunk. Volt még jó pár ember, akik megálltak mellettünk, újból boldog szülinapot kívántak, valaki hozott magával piát is, valaki cigivel kínált. Egyszóval mindenki jól érezte magát. Még én is. Chester mellett könnyebb volt. Aztán visszamentünk a többiekhez, Fanni az asztalra hajtotta a fejét, és nem mozdult, de nem érdekelt. Rob és Phoenix szórakoztattak egy sztorival, majd addig-addig beszéltek nekem, élükön Chezzel, míg az asztal tetején kötöttem ki Evével, és ott táncoltunk nekik egyet. Nem állt messze tőlünk az ilyesmi, és hát a kellő alapozás is megvolt már.
Négy óra felé Chez a pultnál keresett meg, és aggódva nézett rám.

- Na mi az, mondd, mit szeretnél?! – pillantottam rá, és szórakozottan belefújtam a cigifüstöt az arcába. Elmosolyodott, majd az asztalunk felé bökött.
- Fanni totál készen van. Mike eltűnt, nem veszi fel, ha hívom. Szerintem Joe-val meg Braddel van, de nem biztos.
- És? – vontam fel a szemöldökömet.
- Haza kéne vinni Fannit, neked van kulcsod. Tedd össze a kettőt! – forgatta meg a szemét, mire pislogtam párat.
- Viszi haza a halál, baszki! Normális vagy te? – és el is fordultam tőle, vissza a pultoshoz. – Még egy vodkát, tisztán!
- Hel, légyszi’, hadd ne nekem kelljen hazavinnem, és dörömbölnöm az ajtótokon!
- Nem is várom, hogy hazavidd, sőt… Te a pasim vagy, ne röhögtess már!
- Hel, te sem gondolhatod komolyan, hogy itthagyjuk! – nézett rám kérdőn, mire fújtattam egy sort.
- De, halálosan komolyan gondoltam!
- Most ne idegelj, asszony! Szedd össze magad, és hazavisszük Fannit, aztán mi is hazamegyünk, és méltóképpen megünnepeljük, hogy huszonkettő lettél! – mondta halál komolyan, és a végét már úgy fejezet be, hogy közel hajolt a fülemhez.
- Oké – morogtam, és próbáltam úgy tenni, mint aki roppant dühös. Legbelül viszont már szenvedélyes képek peregtek a szemeim előtt.

Odasétáltunk az asztalunkhoz, ahol Rob próbálta ébresztgetni Fannit, de az meg sem mozdult. Csak fintorogtam egy sort, hirtelen eszembe jutott egy emlék, mikor ő kísért engem haza, mikor hasonló állapotban voltam otthon. De akkor még nem volt egyikünk sem áruló. Egy „hagyd a picsába” mondattal leintettem Robot, felvettem a táskámat a székemről, elköszöntem az emberektől, majd intettem Cheznek, hogy lépjen a tettek mezejére. Felnyalábolta Fannit, majd kiléptünk az októberi, kissé hűvös estébe.

- Megpróbálom felhívni Mike-ot, hátha felveszi! – morogtam, majd sietve én is megtámasztottam Fannit.
- Hogy a faszba tudta így leinni magát? – kérdezte morgolódva Chester.
- Láttál már engem inni… Na, akkor gondolj csak bele, hogy ő gyengébb nálam ilyen téren.
- Látom…
- Nem veszi fel. Hol a picsában van? – zsebre dugtam a telót, és fogtunk egy taxit, majd otthon, a ház előtt kotorászni kezdtem a táskámban a kulcs után. – Még mindig semmi – morogtam, ahogy nagy nehezen a vállam és a fülem közé szorítottam a mobilt. – Hol van?
- Nem tudom, de vigyük be Fannit, és menjünk haza!

Nagy nehezen sikerült is betámogatnunk az Árulót, nekem pedig díjnyertes ötletem támadt. A tököm akarta itt lezuhanyoztatni, meg észhez téríteni a lassú módon, ha egyszer volt gyorsabb is. Chestert az udvar felé navigáltam, majd a medence szélénél megálltunk.

- Te ebben biztos vagy? – sandított rám, sötét szemeiben egyszerre égett a csínytevésre vágyás, és a kétkedés.
- Ja! – bólintottam egyszerűen, majd nagy nehezen kibányásztam Fanni zsebéből a cuccokat. Fél szemmel rám sandított, de nem tudom, hogy felismert-e. – Remélem, tudod, hogy ha ettől sem ébred fel, neked kell kihalásznod!
- Valahogy sejtettem… Meg foglak tanítani úszni… - morogta kissé mosolyogva. – Na és hogyan… - nem tudta befejezni a kérdését, megválaszoltam anélkül is. Egyetlen határozott mozdulattal fogtam, és belöktem az Árulót a medence eléggé hűvös vizébe. – Öcsém… - nevetett fel harsányan Chez, és én is vigyorogtam ezerrel. Fanni azon nyomban magához tért, amint ellepte a hűvös víz, és prüszkölve lökte fel magát a víz felszínére.
- Te megőrültél? – kiabált rám felháborodottan, de meglepettségében csak állt ott, nem is mászott kifelé.
- Én? Szerinted kaphattam volna tőled jobb születésnapi ajándékot, mint ez? – mutattam felé, majd megcsóváltam a fejem. – Gyere, menjünk – megfogtam Chester kezét, aki próbált komoly képet vágni, de nem nagyon ment neki.
- Meddig fogod ezt csinálni? Most, hogy kifogtad a második legnagyobb halat a tóból? – utalt Chesterre, aki erre megfordult, és most halálosan komolyan tekintett rá.
- Én minimum egy cápa vagyok, kislány! – majd maga után húzva, elmentünk hozzá haza.

Egész úton ezen a beszólásán röhögtem, de aztán a hálószobában eléggé elterelődött a figyelmem.
Másnap délelőtt a telefonom csörgésére ébredtem, de nem voltam hajlandó felvenni. Inkább csak kinyomtam, gondoltam, majd visszahívom. Chester is álmosan pislogott felém, majd felélénkült a tekintete.

- El is felejtettem mondani, hogy mi az én ajándékom. Nem furcsálltad, hogy nem kaptál tőlem semmit?
- Semmit? – vontam fel a szemöldökömet, és látványosan körbenéztem a szobában, ahol szanaszét voltak dobálva a ruháink.
- Jó, ezen kívül – nevetett, én csak megráztam a fejem.
- Mondtam, hogy nem kell semmi, szóval azt hittem, hogy ez a te agyadig legalább eljutott – sóhajtottam.
- Eljutott. Szóval az enyém nem is kézzelfogható, nem vettem, nem csináltam… Csak végülis az én ajándékom…
- Kíváncsivá tettél! – mosolyogtam, és magam elé húztam a takarót, hogy mégse úgy cseverésszünk már, hogy mindenem látszik.
- Felhívott Rick nemrég, és azt mondta, tetszik neki a könyved. Keres melléd egy jó szerkesztőt, és ha minden jól megy, még karácsony előtt kiadják a könyvedet! – leesett az állam.
- Tessék? – suttogtam halkan, szerintem még levegőt is elfelejtettem venni.
- Igen. Szóval szerintem pár napon belül fel is fognak hívni, ha megvan a megfelelő ember – mosolygott, nekem pedig össze kellett szednem magam.
- Úr isten… - ennyit tudtam kinyögni, mire Chez felnevetett, odacsúszott mellém, és átölelt.
- Megérdemled. Szóval gratulálok! Hivatalosan is író leszel.

El is felejtettem szóban megköszönni neki, azonnal, amint kaptam gyújtást, a nyaka köré fontam a karjaimat, és csak csókoltam és „szerettem” – már ha értitek, mire gondolok.
Később a telefonom egyenletes csipogással jelezte, hogy üzenetem érkezett. A negyvenhárom nem fogadott hívás mellé Mike mellékelt egy SMS-t, hogy „Miért nem veszed fel azt a kibaszott telefont? Beszélnünk kell! Most!”. Így kénytelen voltam összekapni magam, ami azt jelentette, hogy felvettem a tegnapi cicanacit, meg Chez egyik kockás ingét, és „hazafelé” vettem az irányt. Már azt sem tudtam, hol van az otthonom igazából…
Amint beléptem az ajtón egy nagyon mérges Mike-kal találtam szemben magam, ráadásul, ahogy végignézett az öltözékemen, mintha csak még dühösebb lett volna.

- Szia! – köszöntem, de még időm sem volt megkérdezni, hogy mi volt ilyen sürgős, Ő azonnal nekem támadt.
- Mégis hogy gondoltad, hogy Fannit belököd a medencébe? – ripakodott rám rögtön, én pedig beljebb léptem a nappaliba.
- Simán – rántottam meg a vállamat. Szerettem volna elkerülni az ilyen beszélgetéseket, mert még mindig nem akartam neki bevallani, hogy piszkosul fáj, hogy ők ketten együtt vannak. – Az unokahugicám bírja, ne aggódj!
- Na persze… - vetette oda a szavakat, mire felé fordultam. A szemében indulat játszott, semmi más.
- Nem lesz baja, ne aggódj már!
- Akkor sem volt jogod…
- Na ide figyelj! – tartottam felé a mutató ujjamat, és végleg elvesztettem a tűrőképességem minden szilánkját. – Te nekem ne mondd meg, hogy mit tehetek vele, vagy mit nem. Még mindig az én… húgom, attól, hogy te megdöntötted, még ezen nem változtatsz! – mennydörögtem, mire újult hévvel ugrott nekem.
- Te ne mondd meg nekem, hogy mikor kelhetek a barátnőm védelmére! – fenyegetően felém lépett, de hát tudtam, hogy nem bántani akar. Sosem tenné. Mégis annyira elkapott a gépszíj, hogy nem volt megállás.
- Ha annyira érdekelt, hogy mi lesz vele, akkor hova a tetves picsába tűntél tegnap este, mi? – erre mintha pofon vágtam volna, hátrahőkölt, és zavartan nézett rám.
- Dolgom volt – zárta le a témát, és felviharzott az emeletre, majd hallottam, ahogy bevágta maga mögött a hálójuk ajtaját.

Nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen feladja a küzdelmet. De őszintén szólva nekem is elegem volt ebből az egészből, ebből a házból. Hirtelen, ahogy ott álltam, és tudtam, hogy ők ketten most ott fent engem beszélnek ki a hátam mögött, megcsömörlöttem. Felsiettem a szobámba, rá sem néztem a falakra, amit anno direkt nekem festett tele, bevágtam néhány ruhát és a szükségesebb dolgaimat egy táskába, majd én már a bejárati ajtót csaptam be magam mögött. Az utam természetesen Chesterhez vezetett, aki már egy farmerben és pólóban várt rám. Kissé zavarban voltam, hiszen én cuccal érkeztem, olyan volt, mintha a megkérdezése nélkül beköltöznék hozzá. Tátogtam egy sort, hol a kezemben tartott táskára pillantottam, hol rá, mire elnevette magát. Nem problémázott, elvette tőlem a táskát, majd arról érdeklődött, hogy mit ennék szívesen, mit rendeljünk.

**

- Nem akarom, hogy elmenj! – suttogtam Eve fülébe a moziban ücsörögve. Szőke haja az arcomba lebbent, ahogyan hirtelen felém fordult a nagy bámészkodásból.
- Mondtam, hogy visszajövök – mosolygott olyan kedvesen, ahogyan csak ő tud. Nem hiába ő volt a legjobb barátnőm. Fanni mellett ő volt a legfontosabb, most viszont… ő maradt nekem egyedül. – Ne aggódj, hamar eltelik az a négy hét, és itt leszek megint.
- Jó, tudom, de… tudod, akkor megint egyedül maradok Mike-kal és Fannival szemben.
- A francokat maradsz egyedül! – kissé közelebb hajolt, ahogyan hangosan elindult az előzetesek vetítése. Szerencsére sikerült olyan filmet választanunk, amire már kevesen ültek be. A címe Vak randi volt, ő választotta. – Itt lesz neked Chester, meg a többiek is.
- Na ja… - motyogtam szkeptikusan és egy maroknyi kukoricát csórtam Eve papírzacskójából.
- Tudod, hogy Mike nem mer szembeszállni Chesterre. Láthattad te magad is, hogyan nyelte le a múltkor a szavakat, amiket a fejedhez akart vágni, miután Fanni eljátszotta a hattyú halálát… - jól emlékeztem rá, persze. Köhögések, nyögések, láz…
- Ja… - morogtam továbbra is csendes-bosszúsan.
- De most komolyan… „Haver, jobb, ha el se kezded!” Még az én hátamon is végigfutott a hideg tőle, nem ám Mike-én.
- Mike nem fél senkitől – vágtam rá határozottan. Még ezek után is csak védeni akartam, Isten se tudja, miért.
- Nem fél, persze, hogy nem – legyintett a vegyész kisasszony mellettem. Erre a megfogalmazásra elmosolyodtam magamban. – Ne felejtsd el, hogy majdnem olyan régóta ismerem Mike-ot, mint te, még ha csak párszor is találkoztunk – egyszer, vetettem közbe magamban. - De tart tőle. Talán azért, mert nem akarja, hogy a bandában balhé legyen, talán, mert Chezzel nem akar összeveszni, nem tudom… De nem aggódnék a helyedben. Chester a biztos támasz neked.
- Neked milyen Tomi nélkül? – kérdeztem rá a dologra. Egyrészt, mert tényleg érdekelt, másrészt meg, mert így terelődött a téma rólunk.
- Szar. Egyelőre legalábbis. De a terveink nem egyeznek. Mást akar ő, és mást én.
- Ezért menekülsz? – néztem rá fürkészően, mire a nagy, kék szemek kissé megbántottan pillantottak felém.
- Nem menekülök. Megkaptam a lehetőséget, hát élek vele. Inkább örülj – mosolyodott el újra. – Itt lehetek veled.
- Igen, ennek tényleg örülök – bólintottam, majd a vászon felé pillantottam. – Oké, Chris Pine egy isten… - sóhajtottam, mire ő elnevetette magát.
- Igen, valóban eléggé jól néz ki! – értett egyet velem.

Evelin két nappal később elment. Jómagam éppen a LAX-ról sétáltam kifelé, mikor megcsörrent a telefonom. Végigtúrtam az egész táskámat, mire rátaláltam, magamban ismét elátkoztam a női társadalmat – így magamat is -, hogy mégis hogyan vagyunk képesek ennyi mindent magunkkal hordani.

- Hallo? – szóltam bele nagy nehezen, és a taxik felé vettem az irányt.
- Hello, Helena Hunyadit keresném – hallottam a vidám, női hangot, de nem tudtam párosítani egy archoz sem magamban.
- Heléna vagyok, igen.
- Ó, hello, én Lux Walden vagyok, a Harper könyvkiadó egyik szerkesztője. A főnököm, Rick adta a kezembe a leendő könyved anyagát.
- Öhm… - most erre mit lehet mondani? Kaptam levélben egy szerződést, amit aláírtam, de nem hittem, hogy ilyen gyorsan fog mindez megtörténni. Bár sejthettem volna, hogy ez Chezen múlott, ráadásul mondta, hogy karácsonyra szeretnék a boltokban tudni a könyvet.
- Megbeszélhetnénk esetleg egy találkozót?
- Természetesen…

Lebeszéltünk egy délutáni uzsonna időpontját, majd nagy boldogan hazafelé, vagyis Chester háza felé vettem az irányt. Inkább gyalog mentem, annyira feldobott ez a hír. El sem akartam hinni. Rágyújtottam, és elgondolkodtam az elmúlt napokon. Igaza volt Evének. Chester mellett tényleg biztonságban vagyok, minden téren.

„Your eyes say that you hate”

* Üzenném Yvette és csapatának, hogy a cím szintén egy Supernatural epizód címe, mint a Two Minutes To Midnight is…