One Step Closer - Chapter 7

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kommenteket! Most is nagyon örültem nekik! Tényleg sokat jelent nekem, ha írtok, mert ha elmondjátok a véleményeteket, akkor tudok csiszolni a dolgokon, hogy tényleg a lehető legjobbat alkossam nektek, ami tőlem telik! Most is remélem, hogy tetszeni fog a feji!

Jó olvasást!

7. Something’s changed

Aranyosan egyensúlyozva a két bögrét a kezében, lassan lépkedett felém. Kissé arrébb húzódtam az ágyon, hogy legyen Neki is helye mellettem, majd mikor odaért, elfogtam Tőle a piros bögrét. Kizárásos alapon a sötétkéket hittem az Övének.

- Mi jót hoztál? – kérdeztem, de azon nyomban meg is szaglásztam a gőzölgő bögre tartalmát.

- Kakaót, bár hogy ízleni fog-e azt nem tudom. Elég édesen szeretem… - letelepedett mellém, hátát ő is az ágytámlának vetette, majd rám pillantott. – Fújd meg, meleg! – mosolygott kedvesen, majd belekortyolt az Övébe.

- Köszönöm… - mormogtam két fújás között, majd megkóstoltam. – Hű, ez nagyon finom! – néztem fel rá elismerően. Tényleg nagyon finom volt, még a mamám sem tudott ilyen finomat készíteni.

- Igazi csoki is van benne – megvonta a vállát. Úgy vettem észre, hogy ez a mozdulat az egyik kedvence volt. – Anyukám tanított. Egyébként nem akartalak zavarni, csak láttam, hogy világos van nálad…

- Jaj, nem zavarsz! Olvastam, mert nem tudtam elaludni – itt a könyvre böktem, ami a combomon pihent, ő pedig rápillantott.

- Hű, ez egy jó könyv – azonnal utána kapott. Ujjai lágyan súrolták a bőrömet, ahogyan elvette onnan a kicsi olvasmányt, én pedig egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Pedig nem történt semmi olyasmi… Vagyis de, hozzámért. És ez olyan érzés volt, mintha villám csapott volna belém. De csak egy pillanatra, mert aztán hangja újra visszaterelte a figyelmemet. – Én már háromszor kiolvastam, de nem tudom megunni. Megtalálta már a csajt? – pillantott rám kérdőn, s csak pár másodperces késéssel tudtam válaszolni, mert a barna szemekben egy kissé elvesztem.

- Nem… Még nem. De már a bárban van – remélem, nem vette észre, hogy totál kiakadnak az életjelfunkciómérőim, ha a közelemben van!

- Jaj, onnan lesz csak igazán jó! – újra ivott a bögréből, s én követtem a mozdulatban. Seperec alatt bepusziltuk az innivalónkat, majd csak bámultunk ki a fejünkből.

- Be kéne szerezni neked egy telefont – mondta, s közben a szemközti szekrénysor egy pontját bámulta. Úgy láttam, kezd elálmosodni.

- Miért? Van nekem! – kérdeztem vissza zavartan.

- Olyanra gondoltam, ami az itteni hálózaton van. Úgy olcsóbb a hívás egymás között… Van is egy telóm, amit nem használtam mostanság… - mondta, s ki is pattant mellőlem, s kisietett a szobából. Csak pislogtam. Gyors a pasi!

Közben én bebújtam a takaró alá, mert kezdtem fázni, ami azt is jelentette, hogy én is álmosodom. Mike egy kicsike, fekete készülékkel a kezében tért vissza. Érintőképernyős kis csoda volt, de tetszett.

- Egyszer-kétszer ledobtam véletlenül, de amúgy semmi baja – megmutatta, hogy egy helyen hol pattant le a festék róla, meg volt egy apró karcolás.

- Nekem megfelel. Az enyém rosszabb állapotban van! – elhúztam a számat, majd a kezembe vettem a saját telómat.

- Ó igen, az esés… - elvette tőlem, megnézte, forgatta, és a fejét csóválta. – Szegény, nem úszta meg.

- De még működik! – mosolyogtam rá, amiért cserébe én is kaptam egy félmosolyt.

- És hogy vagy? Mármint… látom van egy-két sebed… - lassan nyúlt a vállam felé, ahol még egészen piros volt a seb, de már kezdett varrosodni, gyógyulni. Ujjhegyével végigsimított rajta, s fájdalmas grimasszal az arcán, tétován pillantott rám.

- Nem fáj, csak ha körülötte ér hozzá valami – suttogtam halkan. Valamiért teljesen úgy éreztem, hogy ez egy meghitt pillanat, amit nem kellene elrontanom.

- Itt? – hangja halk volt és kedves, rajtam pedig végigszaladt a hideg, ahogyan ujjai a sebem körül cirógatták a bőrömet.

- Aham… - bólintottam kótyagosan.

- Mindenhova biciklivel mész otthon? – kérdezte hirtelen, s kezét az ölébe ejtette, én pedig végre fellélegezhettem.

- Hát… A faluban igen, mivel nem nagy a területe.

- Régen bicikliztem már… - gondolkodott el hangosan, én pedig elmosolyodtam.

- Elmehetünk egyszer, ha szeretnéd!

- Mindenképpen szakítunk rá időt! – bólintott magabiztosan.

Még beszélgettünk egy kicsit, majd Mike elvonult a szobájába, és én is nyugovóra tértem. Persze nem sikerült azonnal elaludnom, mivel olyan izgatott lettem attól, hogy itt volt mellettem, de aztán már jó mélyen aludtam.

Reggel kicsit álmosan ébredtem, de mindenképpen mosolyogva. Mike az ágyam mellett ült a földön és egy újabb csésze kakaót tartott a kezében. Ennek az illatára ébredtem.

- Jó reggelt! – köszöntött vidáman.

- Neked is! – motyogtam, majd a hátamra fordulva megdörzsöltem a szemeimet, aztán felülve elvettem tőle a bögrét. – Köszönöm, de elkényeztetsz! – róttam meg játékosan.

- Én vagyok a házigazda, nem? – felvonta szemöldökét, majd leült mellém. – Tudom, hogy nem kávézol, így kakaóval foglak bombázni.

- Szeretem a kakaót – bólintottam, majd lassan megittam a bögre tartalmát. – Finom volt! – mosolyogtam, közben én is a TV-t kezdtem figyelni, amit Mike a saját szórakoztatására bekapcsolt, míg én szöszöltem.

- Örülök! Akkor most pattanj, készülődj, van egy kis dolgunk! – vidáman mosolyogva kiandalgott a szobából, én pedig csak pislogtam.

Igyekeztem viszonylag gyorsan elkészülni, de mivel nem tudtam, mi az a dolog, amire utalt, kicsit nehezebben választottam ruhát a bőröndömből. Végül egy farmert, egy kék, spagetti pántos trikót, és sportcipőt vettem fel. Jobb, ha nem öltözök ki, egyrészt, mert Mike is laza a nap huszonnégy órájában, másrészt pedig jobb lesz, ha a valódi énemet mutatom Neki. Csak semmi ferdítés, hiszen „együtt élünk”, akkor meg minek?

- Mehetünk? – kérdezte a nappaliban, s fel is kapta a kulcsait az asztalról.

- Igen, de hova is? – követtem a garázsba, majd beültünk az autóba, és elindultunk Los Angeles utcáin.

- Még kell pár dolgot egyeztetnem a többiekkel a turné miatt, és hát… Téged nem hagyhatlak ki, nem igaz? – hamiskásan rám mosolygott.

- Hát nem muszáj engem is vinned, mert hát…

- Ugyan, Léna! – legyintett jókedvűen. – Azért vagy itt, mert a rajongóm vagy, és írtál nekem, emlékszel? Tudom, hogy szereted, amit csinálok. Csak nem gondolod, hogy akkor kihagylak belőle?

** Nyolc nappal később **

- Ezeket betennéd az alsó fiókba? – kérdezte Mike, és egy köteg összetűzött lapra bökött maga mellett.

- Persze! – bólintottam, majd elsüllyesztettem a szerződéseket és árajánlatokat a kért helyre. – Hozok forrócsokit, kérsz kávét? – elővettem a pénztárcámat a táskámból, és kérdőn fordultam a kissé szétszórt Csodabogaram felé.

- Aha, az jól esne! – motyogta hálásan, majd székével a fekete ajtó felé száguldott, hogy aztán felpattanva eltűnjön mögötte.

Szegényem, kissé odavolt, hiszen pár nap múlva indulunk, és a Machine Shop Recordings háza táján rengeteg a teendő, és Neki meg kevés ideje van. Így reggeltől délután ötig az irodában vagyunk, ami egy nagyobb irodaházban van, és elég sok helyiséggel rendelkezik, mivel itt folynak a felvételek is. Szóval van stúdió benne meg minden, ami kellhet. Ötkor hazamegyünk, hatig gyorsan rendelünk valami kaját, vacsorázunk, majd nekiindulunk a városnak. Vagy Ryu-val vagy Chesterékkel lógunk, megmutatják a várost, és beülünk egy-két italra, vagy ketten mozizunk és sétálgatunk, mindezt hatalmas beszélgetésekkel megspékelve. Este hazaesünk olyan éjfél körül, alszunk hatig, majd újra irány a mókuskerék.

Mindezek ellenére nem panaszkodom, mert rettentően élvezem ezt a helyzetet. Olyan dolgokat látok és hallok, amik számomra nagyon érdekesek, és betekintést kapok a zene világába. Néha csak tátott szájjal nézem, ahogyan kicsit jammelgetnek a srácokkal. Számomra eszméletlen az, hogy csak úgy jön a zene. Nem is gondolkoznak a szavakon vagy a ritmuson…

- Szia Hel! – Chester jött velem szemben a folyosón, és ezer wattos vigyorral az arcán lenyomott két puszit, majd megfordult, hogy velem tartson.

- Szia Chez! Na mi újság?

- Nagy nehezen sikerült kialudnom magamat, de ne tudd meg, hogy éreztem magam reggel! – vigyorgott.

- Hát basszus, nem csodálom! – nevettem, majd bedobáltam a pénzt az automatába, és kikértem a kávét meg a csokit.

- Nem értem, hogy te hogy lehetsz ilyen üde és gyönyörű!? Te is rottyon voltál tegnap, nem?

- De igen. Csak rám nem hat úgy a pia, mint rád, úgy látszik… Igazság szerint, én sem értem. Azért én is nagyon másnapos szoktam lenni…

Hatalmas buli előtt álltunk, bár én nem igazán értettem a dolgok miértjét. Mármint, hogy mi hogyan fogunk holnap is melózni, ha ma elázunk…

- Nem azt mondtad, hogy holnap is az irodában leszünk? – kiáltottam ki a fürdőből, miközben a sminkemet varázsoltam magamra.

- De igen. De hát ezt kihagynád? – odalépett mellém, és egy pillanatra zavartan nézett végig rajtam. Elfelejtettem ruhát felvenni? Hát nem. A kis fekete ruha már rajtam volt. Akkor miért néz rám így?

- Ez az a ruha, amiben azon az egyetemi záróbulin voltál, igaz? – kérdezte.

- Igen, az – nem kicsit csodálkoztam, hogy felismerte a képekről.

- Nagyon csinos vagy, de komolyan! – elmosolyodott, de lekapta a pillantását rólam. Istenem, olyan aranyos volt!

- Köszönöm! Te is jól nézel ki! – igaz is volt. Szívdöglesztő volt, mint mindig.

- Pedig ez semmi különös – mutatott végig magán csodálkozva. Egy farmert és egy fekete pólót viselt, valamilyen feliratokkal az elején, deszkás cipőt, meg baseball sapkát. Igen, ez a szokásos. De ez engem egyszer megöl!

Csak megrántottam a vállamat, és a tükörből küldtem felé egy bíztató mosolyt. Nem sokkal később megérkeztek a többiek: Rob, Dave, Joe, Brad, Tak és Chester. Ennyien két taxival voltunk kénytelenek menni, és én most Chezzel és Mikekal kerültem össze. Amit ezek lenyomtak! Majdnem szétröhögtem az agyam rajtuk.

Az éjszaka többi része homályos kissé. Chester csak hozta a tequilákat és hozta, én meg ittam vele. Dave megint szórakoztatott, csak úgy, mint a repülőút alatt, míg Mike… hát Mike nem sokat volt a szemem előtt, és nem értettem az okát.

Hajnali háromkor már kettőt láttam mindenből és mindenkiből, így jobbnak láttuk, ha indulunk. Ekkor került elő Ő is.

- Merre jártál egész éjjel? – kérdeztem halkan, mikor beléptünk a házba. Csendes volt a taxiban, de nem értettem, miért, így nem mertem eddig hozzászólni, de most már muszáj volt.

- Hát a pultnál ültem egy-két ismerőssel – mondta ő is hasonlóan halk hangon. Levettem a cipőimet, amik gyilkolták már a lábamat, majd az emeletre vezető lépcsőhöz sétáltam. Kicsit megszédültem, így belekapaszkodtam a korlátba, és lehunytam egy pillanatra a szemem. – Segítek! – mellém lépett, és átkarolta a derekamat, majd elindultunk felfelé.

- Köszi… - motyogtam zavartan. Valami van itt, amiről nem beszél, és ez nekem nagyon rossz. Eddig ilyen nem fordult elő, mindenről tudtunk beszélgetni, de most minden mintha megváltozott volna.

- Szívesen… bármikor! – a szobám ajtajában megálltunk és egymásra néztünk. Arca közel volt az enyémhez, és végre az a sapka sem takarta el előlem azokat a nagy, barna szemeket. Tökéletes volt! – Jó éjt, Hel! – egyetlen, finom puszit nyomott az arcomra. Ajkai épphogy súrolták a bőrömet, de nekem ebbe is beleremegett a térdem.

- Jó éjt! – leheltem, majd figyeltem, ahogyan besétál a szobájába, és eltűnik a szemem elől.

Mi a franc volt ez? Miért érzem ezt? Mi van Vele? Miért ilyen furcsa? Mi volt ez a pillantás?

- Mielőtt elmentek a turnéra még meg kell ejtenünk egy hasonlót! – zökkentett ki Chester a gondolataimból, én pedig a kezembe vettem a két gőzölgő kis poharat.

- Mindenképpen! – bólintottam. – Na menjünk, segítsünk Mikenak, hogy végre hamarabb hazamehessünk kicsit… - igyekeztem úgy viselkedni, mint mindig, hogy ne lássa rajtam, hogy valami nem stimmel.

Ugyanis Chesterrel kaptam egy igazi barátot, legalábbis nagyon úgy tűnt. És az igazság az volt, hogy mindent észrevett rajtam. Mintha nem is csak nyolc napja, hanem legalább nyolc éve ismert volna. Nyitott könyv voltam neki. És ez ebben az esetben rossz volt, hiszen könnyedén kiszúrhatja, hogy bánt valami. Én pedig nem szívesen beszélnék arról, hogy van egy idióta sejtésem, egy hülye, buta megérzésem, hogy Mike megváltozott az irányomba… Azt mondaná, hogy bolond vagyok, és hogy nem igaz, amit gondolok. Pedig én határozottan úgy éreztem, hogy valami azon az estén megváltozott.