In Pieces - Chapter 22.

22. California

Az esküvő utáni napon – miután kialudtuk magunkat – Chris, Tom és én a tengerparton sétáltunk. Tulajdonképpen rém’ kíváncsiak voltak arra, mi történt köztem és Mike között a táncparketten, én pedig jobbnak láttam őszintének lenni. Nem igazán voltak titkaim előttük – nem azt mondom, hogy egyáltalán, hanem, hogy nem nagyon.

Láttam Tomon, hogy arra gondolt, mikor befejeztem a monológom, hogy mégis hogyan lehetünk ilyenek egymással, ha szeretjük a másikat. Vagyis, ha én szeretem Mike-ot, és ő is úgy-ahogy engem. Igazából elmondtam volna neki, hogy ezen a reggelen, éppen ebben a percben egyáltalán nem voltam biztos az érzéseimben Mike-kal kapcsolatban – hogy szeretem-e vagy sem -, de mivel Chris is velünk volt, inkább erről hallgattam.

-          Mégis mivel tudnád tönkretenni őt? És ugye nem gondoltad komolyan? – kérdezte Chris kissé hökkenten, de abból, hogy még mindig simogatta az ujjával a kézfejemet, miközben kéz a kézben sétáltunk, tudtam, hogy még nyugodt. Vagy hasonló.

A kérdés jogos volt. Mindkettő. Chesteren kívül senkinek sem említettem, hogy Kim megkeresett, mivel teljesen hidegen hagyott az ötlete. De abban a pillanatban, amikor Mike-kal szemben álltam, úgy hittem, képes lennék tönkretenni őt… akár Kim segítségével vagy anélkül. Két legyet ütnék egy csapásra, mert ezzel nem csak Mike-ot, de Fannit is taccsra vágnám. Biztos voltam benne, hogy Kim képes lenne a bevándorlásiaktól kezdve Fanni apján keresztül bármit megmozgatni, csak hogy győzzön. Valójában én is úgy gondoltam, hogy képesek lennénk őket szétválasztani. Lehet, hogy nagyképű lettem, de ha akarnám, akkor én magam is elcsábíthatnám őt Fannitól. Vagy akár Kim is, bár benne már nem voltam ilyen biztos.

Szóval de, akkor teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam neki. És nem csak a Fannira irányuló tervekben merült ki a tárházam, elvégre Mike minden ügyébe belátást kaphatok. Ha egy szemét ribanc lennék, tönkretehetném őt a Machine Shop által is. Valahogy.

De nem. Szerettem őt, még ha ez nem is volt helyénvaló, és nem is volt olyan erős érzelem, mint egy évvel ezelőtt.

-          Csak blöfföltem. Muszáj volt valamivel visszavágnom.

-          Akkor jó. Már egy pillanatra megijedtem – mosolygott, miközben a hatalmas víztömeget bámulta mellettünk; Tom és én váltottunk egy mindentudó pillantást.

A február további része elég eseménydúsan telt el. A film előzetese megjelent, méghozzá a Good Charlotte ’Keep your hands off my girl’ című számával. Mike tajtékzott, legalábbis Phoenix elmondása szerint.

Rob, Brad és Joe segítettek nekem a kiszemelt ház megvételében, amit Tommal néztünk ki. Sajnos neki vissza kellett mennie Angliába, de mivel a ház azonnal költözhető volt, én nem vártam rá. A srácok segítettek bútorokat cipelni, a csajok pedig kisebb csecsebecséket hoztak nekem. Igyekeztem úgy alakítani a házat, hogy tükrözze Tom ízlését is, így a hatalmas angol zászló a szobája előtti falon nem is volt kérdés. Legalább tíz percig álltam előtte és csodáltam. Még Mike is megfordult nálam, és valójában akkor tudatosul csak bennem, hogy milyen kincset vettünk meg Tommal, amikor Mike is tátott szájjal nézte a házat.

A házavató bulit Tom nélkül rendeztem meg, mivel rábeszélt, hogy legyek csak túl rajta, hiszen úgy jó a dolog, ha a lakás még tényleg új.

A berendezkedéssel még ugyan hadilábon álltam, egy csomó dolog még dobozokban volt, de ez nekünk nem számított. Evelin készítette az ételt – értsd: olyan kis szendvicseket, amiket holt részegen is meg tudsz enni, és nem fulladsz meg tőle -, mivel ő nem ihatott velünk – tizenkétszer átkozta el a terhességet két óra alatt -, Fanni hozta a piát – épp abban a korszakunkban voltunk, amikor próbáltunk emberien viselkedni egymással -, Shiori hozta a ruhákat – ribancosakat -, Lux válogatta össze a zenéket, Amber pedig ivott velem már délben. A srácokat csak estére vártuk.

-          Már nem azért, de otthon csak felfújható medencénk volt – merengett Fanncs később félhangosan, ahogy a konyha ablakából kibámult az udvari medencére. Felnevettem.

-          Igen, mi abban is elvoltunk, de ez azért jobb!

-          Pedig nem is tudsz úszni! – hallottuk meg Mike hangját, és ahogy felé fordultunk, megpillanthattuk a srácokat is. Joe azonnal Shi felé sietett, míg Phoenix egy csomag mogyorót dobott oda Evelinnek, amin Chez csak nevetett.

-          Már tud – válaszolt helyettem Chris, én pedig vetettem egy olyan „le vagy maradva” pillantást Mike felé.

Egy órával később megérkezett mindenki, aki számított. Tak és Ryu például fél óráig szórakoztak azzal, hogy a térfigyelő kamerák előtt rohangáltak felváltva és a felvételeket nézegették. Szerettem volna abban hinni, hogy ezt a napot semmi sem tudja majd elrontani.

**

Mike ott állt Léni hálószobájában és elmélázva nézegette a képeket a gyönyörű, fekete-fehér szekrényeken.

Tom és Léni… Pine és Léni… Pine, Amber, Tom és Léni… Léni és JJ… Léni és Phoenix… és egy kép, ahol ők heten voltak a Grammyn, amikor Chester táncolt Lénivel a parkolóban.

Egyetlen olyan kép sem volt ott, amin ők ketten, egyedül szerepeltek volna, és ez elszorította a torkát és a szívét. Maró érzés volt, ami már nagyon régóta beette magát az életébe, és nem tudott tőle szabadulni.

Miért? Miért fáj neki Lénit másokkal látni?

Folyton eszébe jutott Chester esküvője. Már bánta, amiket Léninek mondott, de ez már megszokott érzés volt. Mindig megbán minden rossz dolgot, amit mond a lánynak, de egyszerűen azokban a pillanatokban, amikor a szája jár és azt mondja, amit, mindig elégtételt érez… valamiért. Ezer éve próbált már rájönni, hogy mi az a valami, amiért elégtételt kellene vennie, de nem tudott rájönni.

Fekete, hosszú, hullámos hajtömeg tűnt fel előtte, amelyhez kapcsolódott Fanni mosolygós arca. Mike abban a pillanatban újra skizofrénnek érezte magát, mint mindig, amikor egyszerre van Fannival és Lénivel. Az egyik Mike szerette volt megkeresni Lénit, és újra nekiesni, csakhogy végre a lány újra rá figyeljen, a másik Mike pedig csak magához vonta volna Csicsit, hogy kissé megnyugodjon a lány karjaiban.

Most is az a bizonyos másik Mike nyert, és magához húzta kedvesét.

-          Minden oké? Miért ácsorogsz itt? – kérdezte Csicsi, miközben karjait Mike nyaka köré fonta, és apró csókot lehelt a férfi telt ajkaira. Mike hirtelen mintha mindent elfelejtett volna, és összevonta a szemöldökét.

-          Hát, ha már Léni nem vezetett körbe, gondoltam, megnézem magam a házat.

-          Hát nem semmi hely, az biztos – nevetgélt a lány, és közben ő is körbepillantott. – Gondolom az ágyat már felavatták.

A mondat mintha arcul csapta volna Mike-ot, és visszatért az eredeti gondolataihoz. Léni…

Nem válaszolt semmit, csak egy jól begyakorolt mosollyal az arcán, kézen fogta barátnőjét – a menyasszonyát -, és lementek a többiekhez a medencéhez.

Odalent sok ismerős ember köszöntötte, rengeteg kollegája ott volt, és csak most kezdett benne realizálódni, hogy annak ellenére, hogy már régóta úgy gondolta, Léni nem végzi jól a munkáját, most szinte mindenki itt volt a buliban, akit valaha is bemutatott a lánynak. Ez pedig nem lehet véletlen.

És már éppen akkor, mikor a bűntudat maga alá temette volna, és azon volt, hogy körülbelül térden állva könyörög majd a lány bocsánatáért, úgy mindenért, meglátta. Azt az egyetlen dolgot, amire egyáltalán nem számított. Ott volt Léni jobb oldalán, a bőrébe vésve a kis fekete motívum. Halványan rémlett neki, hogy valami Harry Potteres dolog az, és egyszerűen… mintha lehúzták volna a rolót az agyában.

-          Hé, öreg, jól vagy? – legyezgetett a szeme előtt Rob, és úgy nézett rá, mintha legalább még egy feje nőtt volna.

-          Jól. Te nem tudod, hogy… te… - mit mondjon, és legfőképpen hogyan?

-          Aha, hát ebből még nem értettem teljesen, mit is akarsz, de veled mindig öröm beszélgetni, barátom!

-          Ne most legyél humoros és egyben szarkasztikus hangulatban, Rob! – morrant rá.

-          Ah, fogadok, Helről lesz szó – sóhajtott a dobos, mire Mike olyan pillantással nézett rá… hát, olyan zavarttal…

-          Honnan veszed?

-          Amikor ilyen fejet vágsz, mindig, hangsúlyozom: mindig róla van szó.

Mike beleharapott az ajkába, és Robról újra Lénire nézett, aki a medence szélénél ácsorgott egy szál bikiniben, ami tökéletesen engedni láttatta karcsú testét, és azt a bizonyos tetoválást. Egyáltalán mióta ilyen karcsú?

-          Szóval?

-          Senki sincs itt, aki tetszene? Nem tesz jót neked, hogy nincs senkid, haver!

-          Tudom, hogy zavar, hogy most beletrafáltam – nevetett halkan Rob. -, de ez nem azért van, mert nincs senkim, és éppen ráérek figyelni, hanem mert ismerlek.

Mike elszégyellte magát, hogy mérges lett Robra, amiért a barátja ennyire hamar rájött, miről is lenne szó. Viszont ahogy a barátságos arcára nézett, arra a mindig jámbor és jókedvű Robra, akit ezer éve ismert, rájött, hogy hülyeség lenne eltitkolnia a gondolatait és érzéseit. Hiszen ők a családja egy része. Persze az is igaz volt, hogy Chester már egyszer megkapta azt, amit ő nem: Lénit. És a mai napig nem tudta beismerni magában sem, hogy ez mennyire nagyon fájt neki.

-          Csak eléggé meglepődtem, hogy van ez a tetoválása – Léni felé intett, aki most Pine kezét fogta és nagyban magyarázott neki valamit, miközben a férfi felé hajolt, hogy megcsókolhassa. Mindketten mosolyogtak a másikra, látszólag Léni akkor is be akarta fejezni a mondandóját, ha Pine el akarta hallgattatni.

-          A Halál Ereklyéi – olyan gyorsan jött Robtól a válasz, hogy Mike elnevette magát.

-          Meg sem kérdezem, hogy te ezt honnan tudod! – bokszolt barátja vállába.

-          Azok jó könyvek, Mike! Nem mindig csak krimit kellene olvasnod! – egy percig Rob csak állt mellette, és nézte, majd elmosolyodott. – Hányszor olvastad el Léni könyvét?

-          Szóval nem tudod, mióta van meg ez a tetoválása?

-          Nem – vigyorgott Rob, és rettentő elégedett képet vágott. Mike ott is hagyta.

Besétált a nappaliba, onnan a konyhába, ahol a sok szendvicsalapanyag között egy újságot pillantott meg. Egy filmes újság volt, aminek az elején Pine és Amber virítottak egymás mellett, pontosabban egymásba gabalyodva. Sosem értette, hogyan lehet valaki egy színész párja. Hiszen a vásznon Pine és Amber is… szeretkeztek. Léni pedig nem volt ott minden forgatási napon. Mi van, ha…? Phoenix valószínűleg morcos lenne, ha ezt felvetné, Hel pedig egyenesen felképelné. Legalább.

Belelapozott az újságba, és végignézte a több oldalas cikket a filmről, és a könyvről. És akkor meglátta ma a második legsokkolóbb dolgot a világon. Ott volt Léni, ott állt Benji és Joel Madden között, és… valami eszméletlenül jól nézett ki.

Egyrészt nem is tudta, hogy Léninek fotózása lett volna a Good Charlotte-val, másrészt egyszerűen nem számított erre. Ahogy végigfuttatta a szemét Joelen, elfogta a… düh? Pont olyan pasi, aki bejön Léninek. Mert nála nem a haj színe, vagy a mosoly volt a lényeg, hanem egy férfi kisugárzása. Erre már rájött akkor, mikor Chez után Hel összeszedte Pine-t.

Világ életében nem fogja Chrisnek szólítani! Legalábbis, ha nem muszáj.

A fotón Hel egy fekete, testhez simulós nadrágot és egy fekete bőrfűzőt viselt. Ezen nem hogy csodálkozott, de majdnem hanyatt esett elképedésében. A lány haja kócos volt, mintha csak akkor szállt volna ki egy centrifugából, és az arca… inkább az arckifejezése! Olyan magabiztos volt… olyan nagyon kemény és dacos.

Vajon keressen egy Good Charlotte tetoválást is a testén valahol?

-          Nem igazán a te szokásod elbujdosni a vendégek elől – Léni hangja összekeveredett a zene hangos szólamaival, ő mégis tisztán értette minden szavát, és ami a legjobb volt az egészben, hogy kivételes semmi támadó-jelleg nem volt benne.

-          Nem én vagyok a házigazda, úgyhogy megtehetem – elé fordult és belenézett a barna szemekbe, amik boldogan, elégedetten csillogtak.

Végülis a lány mindent megkapott, amit csak szeretett volna az életben, és bár Mike imádta azzal nyugtatni magát, hogy nélküle fele ennyit sem ért volna el, tudta, hogy ez nem igaz. Léni átlépett egy olyan szintre, ahol ő már egyáltalán nem kellett a feljebb jutáshoz. Az, hogy a lányt ennyien ismerték, nem volt olyan nagyon meglepő, hiszen mégiscsak ünnepelt író lett belőle; de az már méginkább, hogy Mike mennyit nem ismert ezek közül az emberek közül.

Habár az amerikai celeblista sokszor szinte végtelennek bizonyult, és a zene meg az írás habár szomszédok voltak, mégis külön udvarral rendelkeztek, ahol néha át lehetett látni a falon, de azért nem tudhat az ember mindent.

-          Ez igaz, és mivel én vagyok a házigazda, gondoskodnom kell róla, hogy minden vendégem jól érezze magát – mosolygott Mike-ra, aki önkéntelenül is viszonozta a gesztust, habár a fejében már megfogalmazódott egy újabb gócpont, de úgy érezte, muszáj kimondania.

-          Csak egy vendég vagyok, vagy szívesen látott barát? – kérdezte, mire a lány ajkai örömtelen félmosolyra szelídültek.

-          Nemrég még az ellenségednek mondtál.

-          Te pedig, hogy idézzelek, porig akartad égetni a világomat.

-          Támadásra támadással, Mike – vonta meg a vállát Léni, mire Mike-ban szétáradt a megkönnyebbülés, hogy a lány nem utálja őt. Vagy nem annyira.

-          Nem vagyok bolond, Léni – itt volt az idő. Kint a többiek mind ittak és ettek és jól érezték magukat és egyáltalán nem foglalkoztak velük. Pine messze volt innen, legalábbis most messzinek tűnt az udvar másik fele, ahol éppen Braddel beszélgetett, és Tom pedig a világ másik felén volt. Hál’ Istennek. – Akkor változtak meg a dolgok kettőnk között, hogy elmentél Kanadába.

Na, a lány arca ekkor mindent megért! Mike belül mély elégedettséget érzett – maga sem tudta, pontosan miért -, ahogy az elkomoruló és valójában elég ijedt vonásokat nézte. Azok a barna szemek kissé elkerekedtek, és Léninek meg kellett kapaszkodnia a konyhapult szélében. Mike el sem tudta képzelni, mire gondolhat a lány most, a reakciója mégis jól esett a lelkének.

-          Nincs igazam? – kérdezte, és kissé közelebb lépett a lányhoz.

-          De – motyogta. – Igazad van.

-          És miért? Mi történt akkor? – tudta, mi történt, de tőle akarta hallani. Léni lehunyta a szemét, így Mike megfigyelhette a halványarany szemhéjpúdert, ami megcsillant a lányon. A színe tökéletesen illet a bikinijéhez.

-          Összejöttél Fannival – Hel ránézett, és Mike hirtelen úgy érezte magát, mintha két évvel ezelőtt lennének, amikor még minden… a régi volt. – Nem számítottam rá, hogy arra jövök haza, hogy… ti ketten…

-          De ez miért változtatott meg mindent? – még közelebb lépett, tekintetét pedig le sem tudta venni a lány ajkairól.

-          Ne gyere közelebb! – emelte maga elé a kezeit, Mike pedig megtorpant. – Ennek a beszélgetésnek egyáltalán nincs értelme. Engem kint vár Chris, akit szeretek. Szerelemmel. És hogy mit éreztem irántad, vagy mit nem…

-          Szóval éreztél! – csapott le a témára. Végre kimondta, habár Léni arcán látszott, hogy átkozza magát az elszólásért.

-          Talán – vonta fel a szemöldökét, az arca pedig közömbössé vált. – De ez már nem számít. Érezd jól magad, ne gubbassz itt! – mosolygott még szelíden, majd gyorsan kiiszkolt a házból.

Mike elégedettséget érzett, habár amint a lány eltűnt a szeme elől, és az ablakon át megpillantotta Fannit, máris érezte, hogy legszívesebben csak ülne kedvese mellett és hagyná, hogy a világ elfolyjon mellette.

Nem sokkal később, a medence szélén ülve, Léni sikoltására lett figyelmes, és ahogy a lány felé nézett, látta, amint az éppen a nyakába ugrik Tomnak.

Először nem értette, mit keres itt a szőke, de aztán rájött – Léni pillantásából -, hogy Pine-nak köszönhető a meglepetés.

Összességében elmondható volt, hogy Mike annak ellenére, hogy ma egy lépéssel mintha közelebb került volna Lénihez, nem volt éppen boldognak mondható.

Ott volt vele Fanni, amit lassan már öntudatlanul is igényelt, habár abban száz százalékig biztos volt, hogy halálosan nem volt szerelmes belé, viszont az életét el tudta mellette képzelni. Nem hiába kérte meg a kezét.

Ott voltak vele a barátai, akikkel mindig jól érezte magát, viszont ott voltak Léni barátai is, akik mintha éket vertek volna közéjük.

A lány olyan nagyon kiegyensúlyozottnak tűnt, olyan nagyon magabiztos volt, és boldog, hogy… az már fájt. Talán azért, mert legbelül Mike azt szerette volna, ha vele ilyen boldog Léni, de ki tudja?

Viszont valaminek történnie kell végre. Mindig történnie kell valaminek, hogy a történet előre mozdulhasson. És Mike várt erre. Sőt… tervezett vele.

**

Fáradtan huppantam le Tom mellé a kanapéra, amikor kikísértem az utolsó vendéget is. Már reggel hét óra felé járt az idő, és csak ketten maradtak. Chris elment forgatni, annak ellenére, hogy szombat volt. El is határoztam, hogy később bemegyek a stúdióba, úgyis beszélni akartam JJ-vel.

-          Elhiszed ezt? – kérdezte Tom, és körbenézett a gyönyörű házunkban.

-          Mármint mit? – mosolyogtam rá.

-          Hogy itt vagyunk. Imádom Kaliforniát! – arcán olyan átszellemült boldogság játszott, amit nem sokszor láttam még rajta.

-          Hát pedig nem hasonlít Angliára – nevettem, és kényelmesen lerántottam magammal, így elfeküdtünk a kanapén.

-          Nem, de olyan gyönyörű ez a hely, és érzed ezt? – nagyot szippantott a levegőből, én pedig csak kérdőn utánoztam és pislogtam rá. – Ez az illat… Kalifornia. Te meg én, itt, ahova annyi ember el szeretne jutni! – magához ölelt, hogy jobban elférjünk.

-          Igen, én is… boldog vagyok. Évek óta olyan, mintha csak lógtam volna a levegőben.

-          Itt végre mindketten otthon vagyunk.